Utazás kiállítás 2019. február 21-24. között
Az aktív kikapcsolódás és a kaland áll a 2019-es Utazás kiállítás középpontjában. Magyarország első számú turisztikai vásárán 30 ország 300 kiállítója mutatja be újdonságait február 21–24. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A szervezők idén a látogatók mind teljesebb körű kiszolgálása érdekében egy „régi- új” társkiállítással, a már eddig is sikeres Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg az eseményt.
Az idei Utazás kiállításon, amely Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje az érdeklődők egy időben és egy helyen kaphatnak meg minden információt a legtöbb desztinációról, bel- és külföldi nyaralóhelyekről, szálláshelyekről.
Millió program – egy helyen
A számos program közül kiemelkedik a már tavaly is népszerűnek bizonyult Aktív sziget,
amelyen a látogatók virtuális segítséggel járhatják be az ország
legszebb tájait. Az új virtuális tartalmak között lesz szabadulószoba,
biciklitúra és katonai sátor-kaland. A Blogger Corner-en
találkozhatnak a legismertebb utazó bloggerekkel, akik megosztják a
tapasztalataikat, és hasznos tanácsokkal látják el az utazókat. A
kiállítás idején rendezik a Járatlan Utakon Fesztivált, Magyarország legnagyobb, független és extrém utazókat megszólító rendezvényét.
Ezen a szervezők több mint 60 előadást, workshop és
kerekasztal-beszélgetést terveznek az aktív turizmus, a
környezettudatosság és a fenntartható turizmus témákban.
A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ házigazda városként egy 400 m2-es interaktív élményeket kínáló standot épít fel Budapest Európa Sportfővárosa
cím apropóján. A nyitott „élmény aréna” középpontjában felállított
életnagyságú bokszringben folyamatos kulturális programokkal, sport- és
táncbemutatókkal várják a kiállítás vendégeit. A látogatók a színpadon
találkozhatnak sztársportolókkal és a Sportfőváros hivatalos
nagyköveteivel.
A hazai lakókocsi és lakóautó kínálat egészét felvonultató KARAVÁN SZALON-ban
több mint 50 járművet és az eddiginél is nagyobb számú eszközt mutatnak
be a látogatóknak. Megtalálhatók lesznek itt a kempingezéshez
kapcsolódó szolgáltatók, felszerelések és kiegészítők, valamint
bemutatkoznak hazai és nemzetközi kempingszövetségek és maguk a
kempingek is.
Minden eddiginél nagyobb alapterületen (800 nm), interaktív programokkal várja az érdeklődőket az Afrika Expo, amely 2011 óta Kelet-Közép Európa egyetlen, első, ezáltal legexkluzívabb négy napos nemzetközi Afrika tematikus fóruma.
A színpadon a Momentán Társulat improvizációs előadása mellett más izgalmas produkciók és érdekes beszélgetések várják az érdeklődőket.
A kiállításhoz ezúttal is számos szakmai program kapcsolódik. A turisztikai fejlesztések, a kiemelt régiók mellett ezúttal a sportturizmus
lesz a fókuszban. Az előadók között többek között ott lesz Révész
Máriusz Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztos,
Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, és Holczhauser
András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.
A Diák Szakmai Napon, amelyen az Európai Unió EU Next
Tourism Generation projektje is bemutatkozik, most hat magyarországi
egyetem hallgatói mutatják be turisztikai témájú projektjeiket, szakmai
zsűri előtt.
A kiállítás második napjától működik a Kölyökpark gyermekjátszó és -megőrző, ahol a 3 évesnél idősebb gyermekekkel szakképzett animátorok foglalkoznak.
Ahol Afrika és az Alföld találkozik – díszvendégek az Utazáson
Algéria az idei Utazás kiállítás külföldi
díszvendége. A kiállításon zenével, gasztronómiával, izgalmas tájakkal
és kalandos programokkal mutatkozik be az afrikai kontinens legnagyobb
országa
A belföldi díszvendég ezúttal Bács-Kiskun megye és Kecskemét. Az
ország legnagyobb területű megyéje 28 település és 6 szervezet
összefogásával mutatja be sokszínű vidékét. A látogatók a kiállítás
ideje alatt megismerhetik a hajósi pincesort, a bugaci pusztát,
képzeletben egy sétát tehetnek a bajai Duna-parton, csobbanhatnak a
félegyházi fürdőben, megcsodálhatják a kecskeméti Cifrapalotát, és
természetesen megkóstolhatják a bajai halászlét, az alföldi borokat és a
kecskeméti barackpálinkát.
A kiállítás kulturális díszvendége a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram. A 39 műemléket – 20 kastély és 19 vár – magában foglaló projekt fejlesztéseinek köszönhetően ezek az épületek nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak. Egyebek mellett ezeket mutatják be az Utazás kiállításon, ahol az érdeklődők ízelítőt kaphatnak egy-egy helyszín hangulatából. A cél – a programok gazdái szerint – az, hogy a komplex funkciót betöltő objektumok egységes rendszerbe foglalt láncot alkossanak a jövőben egységes, nyugat-európai színvonalú turisztikai desztinációként.
A kiállítás idején a látogatók nyereményjátékon vehetnek részt, amelyen a díszvendégek által felajánlott 30 értékes nyeremény bármelyikét megnyerhetik. A fődíj algériai utazás és hazai, családi wellness üdülés. A játékszelvények a kiállítás idején a Fogadócsarnokokban találhatók.
A kiállításról és a programokról bővebben a http://utazas.hungexpo.hu/ oldalon tájékozódhat.