Szépségipari tapasztalatokban gazdag hétvégével zárult a 2. Beauty & Stlye Kiállítás
Véget ért Magyarország legnagyobb szépségipari rendezvénye, a BEAUTY & Style Nemzetközi Szépségipari Kiállítás. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban három nap alatt több ezren vettek részt szakmai bemutatókon és versenyeken.
A második BEAUTY & Style kiállításon a tavalyinál is nagyobb alapterületen, 5900 négyzetméteren mutatkoztak be a szépségszakma három nagy területének, a kozmetika, a fodrászat, valamint a kéz- és lábápolásnak gyártói és forgalmazói. A kiállítás ideje alatt a kiállítók a standjaikon számos termékbemutatóval várták az érdeklődőket, ahol felkészült, szakértő személyzet tájékoztatásával mutatták be innovációikat, újdonságaikat. A látogatók többek között smink- és kozmetikai tanácsadáson is részt vehettek, kozmetikai kezeléseket próbálhattak ki és számos frizurabemutatót is megtekinthettek.
A nagyszínpadon egymást követően 15 előadásból és 7 látványos szakmai bemutatóból szerezhetett a résztvevő új információkat, szakmai tapasztalatokat. Köztük neves makeup artistok, mint például Pohorelli Betti, Geri Glam, Véger Fibi és Oscar Larion avatta be a közönséget a szakmai trükkjeibe.
A kiállítás szakmai partnere, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kézműves Tagozata külön színpadon 20 magas színvonalú szakmai előadást szervezett a szépségipari szakembereknek és a szépségápolás iránt érdeklődőknek a kozmetika, kéz- és lábápolás és a szakember képzés témájában. Több hasznos információ is elhangzott a szépségszakmában dolgozók részére a szalonok mindennapi munkáját segítő folyamatok digitalizálásához, a reklamációk kezeléséhez, a felelősségbiztosítással kapcsolatban, az új kozmetikai eljárásokat belengő hiteket és tévhiteket illetően.
Nagy érdeklődés kísérte a kiállításon megrendezésre került szépségipari országos bajnokságokat, hiszen a hétvégén összesen 200 kozmetikus, fodrász és műkörömépítő több mint 40 versenyszámban mérte össze tudását. A Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület és a BKIK a kiállításon közösen rendezte meg a 61. Magyar Fodrász és Kozmetikus Bajnokságot. Mivel az egyesület 2019-től új szakággal bővült, a fodrász és sminkes verseny mellett ezúttal körmös versenyszámokat is indítottak. A díjazottak névsora hamarosan megtekinthető az egyesület honlapján.
Ugyancsak a BEAUTY & Style kiállításon rendezték a III. Országos Kozmetikai Masszázsversenyt, amelyen Darabos Lili bizonyult a legjobb egyéni versenyzőnek. A kiállítás keretében összesen 10 kategóriában indítottak körmös versenyeket, a profi összetett kategória győztese Urbán Nagy Andrea lett, aki megismételte tavalyi sikerét. Így ő képviseli immáron második alkalommal Magyarországot a 2020-as londoni Nailympián a BKIK támogatásával.
A kezdő lábápolók versenyének győztese Novák Zsuzsanna, az esztétikai pedikűr és díszítő bajnokság első helyezettje pedig Rónaszékiné Aliczky Edina.
Különleges esemény volt az első Nemzetközi Pillás Kupa, mely megmérettetés győztesei hamarosan kikerülnek a BEAUTY & Style kiállítás oldalára.
Mindezek mellett a nagyközönség figyelmét felkeltő érdekes események is színesítették a rendezvény programját úgy, mint Liptai Claudia Közönségtalálkozó, ahol az Inglot sminkmárka a legújabb sztárkollekciójának bemutatásával kötötte össze ezt a kötetlen eseményt. Továbbá a pénteki napon Benkő Dorina és Tóth Viktória make-up artistok, valamint Dorcinails, körmös oktató tartottak zártkörű influencer közönségtalálkozót, és személyre szabott tippeket adtak az érdeklődőknek.
Végezetül, de nem utolsó sorban, a kiállítás első napján a résztvevők hivatalosan is felállították Magyarország első rúzsrekordját. Geri Glam sztársminkes irányításával összesen 124 hölgy rúzsozta magát egyszerre, felejthetetlen hangulatban. A rekordot a BEAUTY & Style kiállítás az Inglottal közösen valósította meg.
Egyéb információk a sajto1@hungexpo.hu címen kérhetők.
Bővebben: ITT
Budapest, 2019. október 20.