ISMÉT SIKERREL ZÁRT A HAZAI AGRÁRIUM LEGJELENTŐSEBB SZAKKIÁLLÍTÁSA!

A négy napos kiállításra több mint 40 ezren voltak kíváncsiak a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási központban!

Az agrárium legnagyobb hazai rendezvényén a mezőgazdaság minden ágazata és összes jelentős szakmai szervezete képviseltette magát, és ott voltak a legfontosabb gép- és termékforgalmazók is. 

A kiállítást kísérő szakmai programok közül idén is sokakat vonzott a GOSZ Szántóföldi Szakmai Napja és a PREGA Agrobot Show-ja, ahol agrár- és ipari robotok mutatkoztak be.

A Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) konferenciájának fókuszában ezúttal az erdőművelés, ezen belül is az erdészeti munkában használatos robotok és okos megoldások álltak. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) által szervezett kerekasztal központi témája idén a talajművelés volt. Az Államkincstár szakmai programjai között nagy érdeklődés kísérte az új technológiák bemutatását, köztük a tavaly bevezetett Területi Monitoring Rendszert és a Mobilgazda alkalmazást. Az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága szakmai konferenciáján elsősorban az idei év agrártámogatási rendszeréről volt szó. Dr. Feldman Zsolt államtitkár szerint a magyarországi gabonatermelők kilátásai jobbak, mint tavaly, bár kihívásokra továbbra is számítani kell, és ezek jelentős része külső körülményektől függ. 2022-ben az aszály, 2023-ban a termeléshez szükséges alapanyagok drágulása, majd az ukrán gabonakivitel, ennek következményeként a szállítási kapacitások csökkenése hozta – mondta az államtitkár, a minisztérium által szervezett szakmai programon.

Ezúttal is a kiállítás megnyitóján osztották ki a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjat, melynek legfőbb bírálati szempontjai között szerepel a termék újszerűsége, a környezetre gyakorolt hatása, a termék innovatív szerepe az agráriumban és alkalmazhatósági értéke a gyakorlatban. A nagydíjas és különdíjas termékek mind megtekinthetőek voltak a kiállítás négy napján. A díjazottak listája itt olvasható.