Harmadik alkalommal mutatják meg magukat a tisztaság iparosai

Két év után ismét a Hungexpón a tisztítás-technológiai ágazat nagysikerű seregszemléje, a Budapest Cleaning Show.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) által szervezett, 2020. október 14-15. között megrendezendő kiállításon már nem csak a Magyarországon, hanem a tágabb, kelet-közép-európai régióban aktív tisztítás-technológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazó cégek is bemutatkoznak, illetve ekkorra időzíti éves szakmai konferenciáját a MATISZ is.

A kiállítás az iparág legjelentősebb hazai rendezvénye, amely kétévente jelentkezik. A 2016-os, akkor még TisztaShow-nak nevezett eseményen 40 kiállító mutatkozott be, a 2018-as Budapest Cleaning Show-n pedig már 51 kiállító képviseltette magát. A soron következő, 2020-as eseményen a korábbiaknál is több résztvevőre lehet számítani, mivel a rendezvény folyamatosan bővül, népszerűsége – főként szakmai körökben – egyre emelkedik.

A kiállítás időzítése is inkább a szakmai közönségnek kedvez: a hétköznapi időpont lehetővé teszi, hogy a bemutatókkal, konferenciával dúsított rendezvényt munkaidőben keressék fel az iparágban érdekelt gyártók, forgalmazók, szolgáltatók, megrendelők és érdeklődők.

A résztvevők szélesebb, régiós szakmai nyilvánosság előtt mutatkozhatnak be, tájékozódhatnak a kelet-közép-európai tisztítás-technológiai piac meghatározó szereplőiről, új partnereket találhatnak, kölcsönösen gyümölcsöző szakmai kapcsolatokat létesíthetnek, új ügyfeleket szerezhetnek.

Ezen felül – ahogy például 2018-ban – ezúttal is várható, hogy több cég időzíti erre az időpontra egy-egy új termékének vagy szolgáltatásának a bemutatóját – erre biztatjuk is a kiállítókat. Az érdeklődők azonban nem csak statikus bemutatókra számíthatnak: a Technológiai Bemutatótéren működés közben is megszemlélhetik a legújabb takarító gépeket és megismerhetik a kiállítók innovatív termékeit és szolgáltatásait.

A cégek bemutatkozása mellett fontos hangsúlyt kapnak az általánosabb szakmai kérdések is: a hagyományoknak megfelelően itt rendezi majd meg éves szakmai konferenciáját a MATISZ.

A kiállítás fő témái:

  • Takarítógépek
  • Takarító eszközök
  • Környezetbarát takarítás
  • Higiéniai feltöltő anyagok és adagolók
  • Kezelő-, tisztító- és ápolószerek
  • Egyéb kapcsolódó szakterületek
  • Tisztítás-technológiai szolgáltatást nyújtó szakcégek

Az 1999-ben, 30 takarító cég összefogásával a takarítás, mint szakma állami elismerése érdekében alakult MATISZ 2019-re a szakma elismert szereplőjévé vált. A Szövetség célja a tisztítás-technológiai szakma társadalmi elismertségének növelése, a szakmapolitika irányelvek kidolgozása és képviselete. Elkötelezett a fenntartható, környezetbarát anyagok és szolgáltatások felé.

A szövetség küldetésének tartja összefogni az iparági szereplőket, segítséget nyújtani a fejlődésükhöz, majd ezt a fejlődést bemutatni a piac keresleti oldalának, a megrendelőknek és a társadalomnak. Ezt a célt támogatja a 2020-as rendezvény is, mely a korábbi évek sikereit követően immár harmadik alkalommal várja az érdeklődőket.

További részletekért látogasson el a rendezvény honlapjára!