Díjeső az ENVIRONTEC szakkiállításon

Az ENVIRONTEC – powered by ÖKOINDUSTRIA szakkiállítás megnyitóján, kedden adták át az eseménnyel kapcsolatban meghirdetett pályázat díjait. Az ENVIRONTEC Nagydíjra, szolgáltatás és termék kategóriában lehetett nevezni.

A beérkezett pályázatokat elbíráló zsűri tagjai voltak: Dr. Botos Barbara Klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövet, Kurdi Viktor a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke, Dr. Vereczkey Zoltán a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Prof. Dr. Birkner Zoltán, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, valamint Dr. Ágoston Csaba, a KSZGYSZ és a zsűri elnöke.  

NAGYDÍJAK

Szolgáltatás kategóriában az AGRIAPIPE Csőtisztító, Építő és Szolgáltató Kft. nyerte a Nagydíjat a földbe fektetett közművezetékek feltárás nélküli felújításáért kidolgozott technológiával.

Ezzel a módszerrel a környezet minimális zavarásával, környezetbarát módon újíthatók fel az elhasználódott vezetékek. A zsűri értékelése során kiemelte azt a komplex környezetvédelmi szemléletet, amit a szolgáltatás a gyakorlatban megjelenít.

Termék/ technológia kategóriábana zsűri döntése alapján a nyertes az OXYMA Systems Kft. IntrCooll – HydroBank – AZUD integrált ökocentrikus, 4- évszakos klímakontroll rendszer, körkörös vízmenedzsmenttel elnevezésű technológiája lett.

A rendszer olyan forráshatékony, alacsony üzemeltetési költségeket igénylő megoldás, amely négy évszakban gondoskodik az adott terület megfelelő klímájáról. A zsűri külön is értékelte, hogy a rendszert alacsony energia- és vízfelhasználással, növelt élettartammal és alacsony karbantartási igénnyel alakították ki.

A díjakat Dr. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára, Dr. Ágoston Csaba,a KSZGYSZ elnöke, valamint Ganczer Gábor, a HUNGEXPO vezérigazgatója adták át.

Az ENVIRONTEC rendezői bejelentették, hogy a kiállításon közönség díjat is odaítélnek annak a környezettechnológia és fenntarthatóság szempontjából leginnovatívabbnak, leginformatívabbnak talált kiállítónak, amelyre a látogatók a HUNGEXPO applikációban a legtöbben szavaznak.

TULIPÁN DÍJ

Ugyancsak az ünnepélyes megnyitón adták át a Tulipán Díj a Fenntarthatóságért elnevezésű kitüntetést. A Tulipán Díja Holland Királyság Magyarországi Nagykövetségének kezdeményezése, melynek célja, hogy minden évben elismerje azokat a kkv-kat, start-up vállalkozásokat, vállalatokat vagy nonprofit szervezeteket, amelyek egy adott iparágban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a fenntarthatóság érdekében.

Az idei díj témája a mobilitás és logisztika voltak. A pályázatok elbírálásánál fontos szempont, hogy adott cég saját lábnyomcsökkentési erőfeszítései mellett becsatolja beszállítói láncát is a körforgásos stratégiájába.

A nyertes idén a Béres Gyógyszergyár Zrt. lett.

A díjat Őexc. Désirée Bonis, Hollandia budapesti nagykövete, valamint Dr. Botos Barbara Klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövete, a zsűri elnöke adta át.

VÉDJEGYEK ÉS ÖKOCÍMKÉK

Az ENVIRONTEC megnyitóján átadták a Környezetbarát Termék védjegy és az uniós ökocímke tanúsítványokat is.

Az idén 30 éves Környezetbarát Termék védjegy mára a fenntarthatóság védjegyévé vált, és az európai uniós ökocímkével együtt igazolja, hogy a termékeiket és szolgáltatásaikat ezekkel jelölő cégek elkötelezettek a környezetvédelem és a környezetbarát termék- és szolgáltatásfejlesztés iránt.

Ettől az évtől az európai ökocímke és logó használatára jogosult

  • a Brilliance Tisztítószer Gyártó Zrt., ÖkoBrill ÖKO Mosószer 2:1-ben, illatmentes terméke;
  • a DYMOL Kft., Nature Green Öko szanitertisztítója, Nature Green Öko univerzális tisztítószere és Nature Green Öko ablaktisztítószere;
  • valamint az EDS Zrínyi Zrt. nyomtatott reklámkiadvány terméke.

Mostantól Környezetbarát Szolgáltatás végjegy használatára jogosult

  • a Prizma FM Services Kft., a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara szolnoki és karcagi irodáiban nyújtott környezetbarát takarítási szolgáltatásáért.  

A tanúsítványokat Szanka Gábor Gyula, a HungaroMet Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át.

                                                                                                   ­*

Idén október 1-3. között, a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és

Kiállítási Központban rendezik meg első alkalommal az ENVIRONTEC

powered by ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi környezetipari, hulladék-

vízgazdálkodási és fenntarthatósági szakkiállítást. A rendezvény a

HUNGEXPO új fejlesztése, amely a szakmai szereplők kezdeményezésére, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) társszervezésében jött létre.

Az első nap tapasztalata alapján elmondható, hogy az eseményt a vártnál is többen keresték fel, ez egyértelműen a szervezők sikere. A kiállítás csütörtökig tart nyitva, szakmai regisztrációt az alábbi linken érhetik el: https://environtec.hu/szakmai-regisztracio/