A közös gondolkodás a siker kulcsa az autóiparban – sikerrel zárt az AUTOMOTIVE HUNGARY
Szakmai és üzleti szempontból egyaránt sikeresnek értékelték a részvevők a most zárult 7. AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást és a vele egy időben rendezett Autótechnika-Autodiga szakkiállítást. 15 ország 200 kiállítója és számos szakmai program több mint 10 000 látogatót vonzott a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.
A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben megduplázta a kibocsátását, miközben 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma – mondta a kiállítás megnyitóján Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkára. Hozzátette: idén az első nyolc hónapban csaknem 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, miközben Németországban zsugorodik a termelés.
Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, a kiállítás rendszeresen megújul, az AUTOMOTIVE HUNGARY az iparág fejlődésével évről évre növekszik.
Az idei rendezvényre 15 ország 200 kiállítója hozta el termékeit, újításait. A négy magyarországi autógyár és motorgyár – az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki – mellett a legnagyobb beszállítók, szolgáltatók, valamint állami szervezetek és a szakmái szövetségek voltak jelen. Az AUTOMOTIVE HUNGARY-n és a vele egy időben rendezett Autótechnika-Autodiga szakkiállításon – a régióban egyedül – az autógyártás teljes spektruma jelen volt, a formatervezéstől, a gyártáson át a szervizig.
A kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok, továbbképzések iránt óriási volt az érdeklődés. A Portfolio és a MAGE Ipar 4.0 konferenciáján a többi között a digitalizáció, a fejlesztési projekt tervezése és megvalósítása és a smart factory volt a téma.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által szervezett „Innovatív utakon az autóipar” című konferencián elsősorban az Ipar 4.0 integrálásáról, a szinergiák kihasználásáról, az egyetemi – ipari együttműködésekről, a tudástranszferről és a piacok működéséről esett szó. A rendezvényen többek között hat egyetem képzésért felelős vezetői vitatták meg az iparág és a képzés kapcsolatát. Dr. Hanula Barna, a győri Széchenyi István Egyetem, Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja úgy fogalmazott: újra kell gondolni a felsőoktatás céljait. „Az Audi Hungariával való kapcsolatban is látszik, hogy a konkrét tudás helyett a diákok szemléletmódjának és gondolkodóképességének fejlesztése az igazán fontos” – húzta alá a szakember.
Ugyanitt Dr. Zöldy Máté, a BMGE Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának tudományos főmunkatársa azt emelte ki, hogy az oktatási intézményeknek az iparral „folyamatos és értéket kereső kapcsolatban” kell állniuk. „Elindult az a folyamat, hogy az egyetemek az iparból hoznak vissza kollégákat, ami segíti a közös gondolkodást a vállalati szférával” – mondta.
A Pannnon Gazdasági Hálózat – am-LAB Digital Innovation Hub által szervezett konferencián elsősorban a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és az autóipar kapcsolatáról, a német autóipar helyzetéről, a nagy autógyártók gondolkodásáról, valamint a robotokkal történő munkavégzésről volt szó.
Az AUTOMOTIVE HUNGARY egyik legnépszerűbb eseménye már évek óta a MAGE – HIPA B2B beszállítói fórum, amely egyedi üzleti lehetőségeket nyújt beszállítók és beszerzők részére. A B2B fórum lehetőséget teremt a beszerzők számára a magyar beszállító cégek feltérképezésére, velük való személyes tárgyalásra, és az esetleges későbbi üzletkötésre. Idén első alkalommal nemzetközi és magyar járműgyártók-, meghatározó rendszerintegrátorok beszerzői 274 sikeres üzleti tárgyalást folytattak több mint 60 potenciális beszállító cég képviselőjével.
Kivételes alkalom volt a Magyarországon először megrendezett Volvo Beszállítói Fórum, ahol a magyar beszállítók megismerhették a világ egyik vezető járműipari cégének beszerzési és együttműködési politikáját. Az elképzeléseket a Volvo autóbusz, tehergépkocsi és munkagép gyártó üzletágainak képviselői mutatták be.
Tizenhat egyetemi csapat részvételével rendezték a kiállításon a mérnökhallgatók hagyományos versenyét, a Techtogether-t, amelyet idén az Arrabona Racing Team – Széchenyi István Egyetem csapata nyert.
A versenyen rendezett munkaerő-kerekasztal beszélgetésen részvevő egyetemisták a legnagyobb autóipari cégek és beszállítóik, köztük a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és thyssenkrupp Components Technology Hungary HR-munkatársaitól kérdezhettek.
Másodszor hirdette meg a Hungexpo Zrt. az AUTOMOTIVE HUNGARY Innovációs Termékdíj pályázatot. Idén is számos, rendkívül színvonalas pályázati anyag érkezett a szakmai zsűrihez, melynek tagjai: Kilián Csaba, a MAGE főtitkára, Szammer István az autopro.hu ügyvezetője és dr. Takács János, a GTE elnöke három Díjat és két Különdíjat hirdetett.
Innovációs Díjban részesült
a TRUMPF Hungary Kft. a TrueLaser Station 5005 TrueDisk Pulse 421 zöld lézeres megmunkáló celláért;
a Varinex Informatikai Zrt. az AUTODESK Fusion 360 újgenerációs terméktervezői platformért;
az ABSOLUT CNC Kft. a Hanwha Precision Machinery kollaboratív robotért.
Különdíjban részesült
a HIGH QUALITY SUPPORT AND CONSULT KFT. az Company Operations System rendszerért;
a PROPRERUS Kft. az Oilex olajfelszedő anyagért.
Az esemény mögött ezúttal is széles körű szakmai és állami támogatás állt, ez tette lehetővé a magas színvonalú szakmai programok megvalósítását. A kiállítás szakmai partnerei a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE), a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA); a kiállítás fővédnöke: Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt.
Budapest, 2019. október 18.