Szakmai programok

CheckINN Turisztikai Karrier Expo

2020. februrár 27-28. között először kerül megrendezésre a CheckINN Turisztikai Karrier Expo az Utazás kiállításon. A rendezvény célja, hogy támogassa szektorban elhelyezkedni kívánó szakemberek, valamint a számukra munkát kínáló vállalkozások egymásra találását. A program több mint 1.000 négyzetméteren vonultatja fel az elérhető állásokat kínáló vállalkozásokat, és oktatási intézményeket.

Üzleti Blogger Corner

2019-ben indítottuk útjára az Üzleti Blogger Cornert, ahol pénteken a turizmusban meghatározó véleményt formáló influencerek számára nyújtunk bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget. Az Utazás kiállításon az ágazat szereplői a tartalmukhoz leginkább megfelelő kommunikációs partnerre lelhetnek a bloggerek körében.

Diák Szakmai Nap és Verseny

2019-ben 5 egyetem közel 1 000 diákja vett részt a Diák Szakmai Napon és Versenyen. Ezen a napon a turisztikai tanulmányaikat végző hallgatók az első szemeszter ideje alatt a projektgazda cégek által meghatározott prezentációjukat mutatják be szakmai zsűri előtt. Célunk, hogy minél több fiatal aktívan részt vegyen a kiállításon, megszeressék az eseményt, közben segítséget adjunk nekik a pályafutásuk elindulásában, kapcsolatépítésben.